Regisztráció és bejelentkezés
Bejelentkezés
Avatar
Még nem regisztrált?

Legyen tagja közösségünknek!
Az alábbi linken választhat a csatlakozási lehetőségek közül.

Elfelejtett jelszó - Elfelejtett felhasználónév

Emlékezzen rám

Hírek - beszámolók (83)

Útvonaltervezéshet kattintson jobb gombbal a jelölőn.

7. Intersport Túranap BSI2014. november 8. - Petőcz Ferenc Tavaly volt életem első teljesítmény túrája, amelyet a BSI szervezett a Pilisben. Azóta erre is rászoktam, így már nagyon vártam, hogy újra mehessek a Pilisbe idén is. a mostani pálya és a táv megegyezett a tavalyival a kiírás szerint. 18 km, néhány száz méter szintkülönbség és jó hangulat kellett, hogy várjon. Mi a terepfutás rajtja után érkeztünk a helyszínre - ezen a túrán van ilyen szám is a 18 és a 29 km-es távon-, nem akartuk akadályozni a futókat. A jó hangulat adott volt és Péter Attila igyekezett oldani a borús idő miatti apátiát. Miután elrajtoltunk azonnal hirtelen emelkedő vezetett fel az egykori kőbányához. Aztán máris jött a meglepetés. A pálya átalakult, de ez igaz az egész pályára. Nem, nem a szervezők tettek velünk rosszat, hanem a természet, az idei csapadékos időjárás volt az, amely jelentősen átmosott mindent. Gyakorlatilag a terep egyes…
Monoton Maraton, Félmaraton, Minimaraton teljesítménytúra2014. november 02. Budai-hegyek - Petőcz Ferenc Kicsit rendhagyó lesz a mostani beszámoló, hiszen több irányból közelítem majd meg a témát, de végül minden egybe fog érni. Elsőnek kezdeném azzal, hogy ez a túra a Budapest Kupa része. Most joggal jöhet a kérdés azoktól, akik nem tudják, miről van szó, hogy mi is az a Budapest Kupa?"A Budapest Kupa célja a teljesítménytúrázás népszerűsítése, fővárosunk és a Budai-hegység természeti szépségeinek megismertetése. A túrák egy része sok éves múltra tekint vissza, míg vannak köztük első rendezésűek is. Közös jellemzőjük, hogy a Budai-hegység és a főváros szebbnél szebb vidékeit mutatják be. A túrákon és a kupában való részvétel nyílt, azon egyesületi tagságtól függetlenül bárki részt vehet. A túramozgalmat először 2008-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 135. évfordulóján rendezték meg.A teljesítés feltétele: Budapest és a Budai-hegység területét érintő megadott 71 teljesítménytúrából 10 túra - 14 éven aluli gyermekek számára 6 túra…
1. Normafa Futó- és Túranap Budapest, 2014. október 25. - Petőcz Ferenc Egy verseny a város felett, így hirdette meg új rendezvényét a BSI. Bennem új, de régi érzések kavarogtak. Réges-régen amikor a Rendőrtiszti Főiskolára jártam a pálya egy részét sokszor megfutottam, igaz, akkor lényegesen kevesebb súllyal és sokkal gyorsabban. Annak idején is fel kellett futni az Erzsébet kilátóhoz (ez Budapest legmagasabb pontja), de nem volt ekkora a szintkülönbség. Így az emlékek megszépülésével és egy jó futás reményében indultam útnak Budára. A 21-es busz megtelt futókkal, a Normafától tömött sorokban a családtagok szurkolók és túrázók erdejében haladtunk a Libegő felső végállomásához. Időben érkeztünk és végig néztük az 1400 méteres futást, ezt sokan bemelegítésnek használták és a túrázók szép lassan értek célba. Péter Attila pedig igyekezett szórakoztatni bennünket. A közös bemelegítés során meg tudtuk, hogy nem csak 12 km lesz az ellenfél, hanem 331 méter szintkülönbség, ami nem kevés, főleg akkor nem,…
29. Spar Budapest Maraton Fesztivál és kísérő rendezvénye a Metropol reggeli futás2014. október 11-12. - Petőcz Ferenc Az időjárás előrejelzés csodálatos, igazi nyár idő jósolt. Ez ugyebár mindig szép és jó, sőt, mivel az idei nyár nem kényeztetett el bennünket, külön öröm a napsütés, a fény, a színek játéka. Ugyanakkor futóidőnek kevésbé ideális az, ha 28-30 fokos aszfalton kell futni 42, 30, 7 vagy kisebb távot. Eredetileg a mostani maraton lett volna az első ilyen táv. Sajnos csak a 7 km-re neveztem, bár a 30 már ment volna, de az átlagfizetésekhez képest nagyon magas nevezési díjak mellett már nem neveztem át, korábban nem gondoltam, hogy sikerül eddigre ennyire felszívni magam a tavaszom után. Mindenesetre kettőnknek a távváltás közel 27000 Ft-ba került volna, ami erősen irreális a magyar valósághoz.Szerettem volna megélni, megírni a tésztaparti hangulatát, ez remélem, 2015-ben megvalósul, hiszen a 42 km-es táv futói a nevezési díjuk ellenében ebben is részesültek.Most…
NATO futás 2014. október 5. Budapest - Petőcz Ferenc Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak erről a rendezvényről. Felemás gondolatok és indulatok is kavarognak bennem. A legkönnyebb az, hogy elkezdem az elején. Réges-régen, mint a mesében kis hazánk csatlakozott a NATO-hoz. E csatlakozásnak emlékére kerül megrendezésre évről évre a budapesti NATO futás egyéni és váltó 10 km valamint 4 km futás és gyaloglás. Próbáltam kideríteni, hogy az idei hányadik volt e sorban, de nem sikerült. Mi első alkalommal jelentkeztünk, a részünkről szokásos módon, ahogy mindig neveztünk interneten. Ennek előnye a gyorsaság és általában könnyen hozzájut az ember a rajtcsomaghoz. Egy hónappal a nevezési díj átutalása után megtudtak, hogy a befizetett nevezési díj visszajár, mivel hivatásos rendvédelmi alkalmazottak vagyunk és ezen a futáson mi ingyen vehetünk részt. Ennek nagyon örültünk, de még nem sejtettük azt, ami előttünk áll. A rajtcsomagfelvétel volt az elsőkaotikus helyzet. Sokan kerestünk valamit Budapesten a Curia utcában,…
Utazás a SötétKapu körül, ilyen volt a 2014-es Esztergomi Félmaraton. - Petőcz Ferenc 2014. szeptember utolsó hétvégéje rendkívül gazdag tárházat kínált a futást kedvelőhonfitársainknak és az ide látogató külföldi vendégeknek. Most nem nagy budapesti esemény mozgatta a futókat, sok, kicsi verseny, hegyi futás és néhány félmaraton. Köztük volt a kecskeméti "Hírős" félmaraton és Esztergom. E rendezvények a nagy rendezvény árnyékában zajlottak idehaza, mert az igazi attrakció a magyar csapat részvétele volt a Spartathlonon. Mielőtt saját történéseimről írnék meg kell emlékezni az ott elért sikerekről. A rendezvénynek többször akadt magyar győztese, de Dr. Lubics Szilvia és Nagy Katalin sikere viszont a legfényesebb. A táv ott 246 km, a világ egyik, ha nem a legkeményebb ultrafutóversenye. Ez a táv az, amiről sosem fogok álmodni, hogy lefutom, de mindig csodálni fogom a hősöket. Az első kihívást 1983-ban rendezték. A Spartathlon egy Pheidippidész nevűathéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez…
2014. szeptember 28. - Török Tamás Egy kis élmény a Velencei tó kerülésről.... Tudtam, hogy ha Pók Janó nevéhez fűződik, akkor nem kevesen leszünk, mert ahogy én, úgy más is a jó hangulatért, a közösségért, az összetartásért, a családias hangulatért ment el a velencei tó meg kerülésére. Pók Janót nagyon tisztelem, s elismerem amit és ahogyan csinál, hisz Janó a szabad idejét vette el magától és a családjától, közel 300 fő futni vágyó kedvéért. Hát nem példakép mutató?Én kicsit korábban keltem, hogy Székesfehérvárról fussak ki Agárdra a rajthoz. Amikor felkeltem, akkor olyan köd volt 6:30-kor hogy nem tudtam, hogy a neon látszani fog e. Hála isten a kételyeimet és a ködöt eloszlatta 7 órára. Meg reggeliztem, felöltöztem s indultam is futva Agárdra. AZ Árpád Szakképző Iskola színeiben indultam. Kicsit korábban érkeztem a kelleténél de nem volt számottevő. Egyre csak jöttek és jöttek a futók, s jó volt látni, hogy mennyien eljönnek…
2014. szeptember 14. - Petőcz Ferenc Eljött végre az a nap, amikor végre sérülés miatt nem kellett visszalépnem az indulás alól Budapesten egy félmaratontól. Készültem, alapjaiban nem tempóra, hanem arra, hogy végre erőlétileg bírjam végig. Mégis a korábbi sérülés árnyékában élve félve álltam be a részemre szánt zónába, valahova a legvidámabb barakkba. Nem bíztam magamban a rajt előtt, pedig ez lenne alapja mindennek. Felkészülés ide vagy oda, ha fejben nem hiszel magadban, akkor nehéz teljesíteni. Korábban többször írtam, hogy az elmúlt 10 hónapomat egy sérülés árnyékolta be, a nagy nap beszámolója végén írni fogok róla okulásképpen. Szombaton, hogy ne kelljen várni a nagy tömegben, szerintem időben felvettük a rajtcsomagot. Ekkor szembesültem azzal, hogy ez a nap a BSI nagy attrakciója, ez már a versenyre kiadott információs újság is következtetni engedett és a körítés is, amellyel igazi futódíszletté varázsolták a Városligetet.
Jó régen versenyeztem..:) Konkrétan még Tatán az Optivita Kupa 4. állomásán. Azóta csendben készülgettem, a sérülésemet próbáltam rendbe tenni, több, kevesebb sikerrel. Így talán nem meglepő, h már nagyon vártam az 5. állomást, Pesten. Ezúttal a 6 órásra neveztem, hiszen ez a versenyszám hiányzott a kupasorozatból. Mint mindig, most is tervezgettem. Alsó hangon 70kili környékén, felső hangon 75 volt a terv. Azt tudtam, - és ahogy Attilával megbeszéltük - hogy nem vadulok, igyekszek egy nyugodt tempót már az elején felvenni. 6 órás versenyszám.. Hmmm.. Számomra nehéz hova tenni.. Itt nemigen van lazsálás, menni kell, tolni kell neki, szó se róla. Utoljára egy éve futottam ilyet, nem a szívem csücske, ráadásul keserves fájdalom emléke kísért. Ennek ellenére nagyon izgultam, a rajt előtt félre is vonultam, egy kis motivációszenét hallgatni. Mindig szemben a széllelŐrült büszkeséggel,De akkor mondd mit érzel,Ha a célodhoz nem érsz el?” (Depresszió - Szembe a széllel) Elindult a mezőny.…
Lehel kürtjének nyomdokain, avagy a VII. Zagyvamenti Maraton, Félmaraton 2014. augusztus 31. Valahol már olvastam olyant, hogy csak Budapesten tudnak jó versenyt szervezni és csak egy rendező iroda tud jó versenyt csinálni. Ezt alátámasztandó vagy cáfolandó célul tűztem ki, hogy ahova tudunk, elmegyünk itthon és megnézzük ebből mi az igaz. Eközben megismerjük hazánkat, a tájakat, az embereket, a helyi szépségeket és szokásokat. Tapasztalatszerzésre mindez valóban ideális. A magam részéről őszintén elmondhatom, hogy hatalmas érzés ott állni a budapesti versenyek rajtjában. A tömeg pszichózis megteszi az erejét, de azt is őszintén gondolom, hogy a nagyon drága nevezési díjak mellett elveszik az ember és az egymásra figyelés és talán a haszonszerzés kerül előtérbe. Vidéken lényegesen kevesebb nevezési díjért alapjaiban egy családiasabb napot lehet eltölteni. Sokkal jobban felkészültek frissítésekkel, útvonal biztosítással, figyelmességgel és a szurkolók segítése is mindig jobban megérint. A nevezési díjért cserébe azért mindig egy-egy egyedi darab érem is jut, hozzá…
Mozgalmas volt augusztus hónapunk. Regisztrált taglétszámunk átlépte a 2000 főt. Elkészült a RunCard applikáció android és IOS rendszerre is. Több száz potenciális kedvezményt adó partnerrel kezdődtek meg a tárgyalásaink. Hotelek, éttermek, webáruházak, egészségcentrumok, személyszállító vállalkozások kerülhetnek szolgáltatóink körébe. Létszámunk gyors növekedése lehetővé teszi, hogy egyre nagyobb engedményeket érjünk el és egyre nagyobb cégekkel köthessünk szerződést. Köszönet nektek érte.   PT.
Török Tamás beszámolója Bonyhádra utaztam a barátomhoz majd ott sajna 2 órát sikerült aludnom nála, mert mi vagányak voltunk. Reggel siettünk Komlóra, majd Sikondára ahol már javában zajlott a készülődés, és én egy kicsit izgultam, hogy mennyi km-t tudok futni végül majd. Tavaly ugyan itt csak 6 órában mentem, ahol szintén I. helyezett lettem, s gondoltam már akkor, hogy idén a 12 órás kell. Átvettem a rajt csomagot, át öltöztem, s máris 8 a rajt. Csak futottam s futottam, oda figyelve, hogy ne legyen túl gyors a tempó 12 órához.. Ami nagyon jól esett, hogy rengetegen szurkoltak ésgondoltak rám. Telt és telt az idő és futottam, s nagyon jól esett és nem fájt semmim. Az utolsó 2-3 órában már azon voltam, hogy mennyi kör a végéhez. S kezdett egyre hosszabbnak és hosszabbnak lenni a körök. 3x voltam masszázson, okosan úgy, az előny meg maradjon, de csak azért, hogy nehogy fájjon…
2014. augusztus 02. GárdonyMinden, de szó szerint minden 2012. július 20-án kezdődött. A háziorvosom megkongatta a vészharangokat, ráálltam a mérlegre és 117 kg voltam, eközben a leleteim is rossz híreket hoztak. Válaszút előtt voltam, inzulin, szívbetegségek, korai halál, avagy életmódváltás és talán stabilizált állapot, jobb életkilátások. A Budapest Sportiroda kezdő futó edzéstervére regisztráltam és a megjelölt napon megkezdtem az edzéseket. Eleinte nem volt elég levegő, de kitartó voltam. Bár most sem vagyok karcsú, de már csak 97 kg és szép lassan feladtam a testtérfogat növelő életemet. Az igazi fertőzés az edzésterv vége felé ért, egy kedvezményes minimaraton nevezés formájában. Szó szerint fertőzés volt, mert azóta elkaptam a futás nevű "betegséget". Hol jobban, hol rosszabbul megy. Több félmaraton, felejthetetlen élmények után meg tanultam tisztelni azt a munkát, amelyekkel a nagyok (profik) dolgoznak, hiszen az elért eredmények mögött nem akármilyen áldozat van. Sok lemondás, sok fájdalom és rengeteg munka. A sport mellett…
Lassan kezdek ahhoz hozzá szokni, hogy, őrült vagyok én is, akárcsak a többi nagy ultrafutó, és hogy ehhez ténylég kis tehetség, szorgalom, kitartás és nagy alázat kell. Erre a versenyre igazából Soós Péter hívta fel a figyelmem, hogy jó hangulatú, s mindenképp el kell mennem. De kicsit izgultam is a verseny miatt, mert azért nem akartam oda menni, hogy utolsó legyek, de az első helyért se, mert tudtam, hogy ott nem én leszek a nyerő, de ez nem is nagyon érdekelt. Székesfehérvárról indultam egy 9:15-ös járattal Sopronba ami 4 órán keresztül tartott, a vihar nagyobb eseményein keresztül. Majd amikor meg érkeztem, akkor elsőnek a szállásomra mentem, ami pont a buszállomás mellett volt a Roth Gyula kollégium. Itt bejelentkeztem és elfoglaltam a szállásomat, majd a szintén nem messze MKB Arénához vettem az irányt ami 5 perc gyaloglás után meg is volt. Itt volt a tészta party és a rajtcsomag felvétel. Találkoztam…
Aznap Székesfehérvárról jöttem, csak leugrottam a régen lakott településemre, majd onnan go Orfű. Mikor odaértem, akkor kicsit keresgéltem, de egy 10 perc után meg találtam a rajt/cél kaput, ahol Szatmári Adriék vártak a rajtszám felvétellel. Meg is történ, fel is vettem, s úgy gondoltam, hogy mivel úgy is még 2 óra a rajtig, elmegyek a szabad strandra és fürdök egyet, a víz kellemesen meleg volt, hideg nem volt csak szúnyog. Mikor vissza értem a fürdésből a rajt területre megannyi futó barát várt, akikkel nem tudtam be telni, s beszélgettem velük, élményeket osztottunk meg egy mással, mint Arany Szilvia Arany Enikővel együtt, mert a SZÖF-sök közül ők is itt voltak. Már csak 10 másodperc és rajt. A rajt előtt nem izgultam, mert én abban voltam egy két embert elnézve, hogy kb. a 4. 5. helyen végzek majd, de ez az első kör után meg változott, ugyanis az első 500 m-től vezettem…
  A Balatonról mindenkinek a szerelem, szabadság, napfény és strandolás, finom borok, lángos, horgászat jut eszébe. Jól is van ez így. De szerencsére napjainkban a tó sportturisztikai lehetőségeit kihasználva élve a tömegsportok térhódításával egyre több és magasabb színvonalú sportrendezvény (úszás, triatlon, kerékpár, futás) között választhatunk magunknak megfelelő kikapcsolódást. Ezen események egyike volt az immáron 2. alkalommal megrendezésre kerülő I Love Balaton éjszakai futóverseny 2014. július 19-én este 21.00 órakor Balatonfüreden. A tavalyi verseny "rémséges" kiserdei szakasza után felfokozott várakozással készültek a rendezők és a versenyzők, a résztvevők száma megduplázódott, közel 1000 nevezés érkezett a 3 távra (7;14;21 km). Ezen a napon valóban volt minden. Fülledt idő, az idei nyár egyik legmelegebb napja, strandolás és napfény is bőségesen. A szerelem sem maradt el, a versenyzők közt akadt ifjú ara, aki férjével egy félmaratonnal ünnepelte meg életük fontos napját. A frissítő pontokon - igaz szerényen - de valóban kaptunk egy kis balatoni…
  2014.05.31. Club Aliga, reggel 7 óra 55 perc Elérkezett hát a nagy nap! A verseny napja! A verseny, amire 5 hónapja készülök. Hóban, fagyban, esőben, szélben! És most ott állok a rajtvonalnál, sok-sok barát, ismerős és példakép között. Leírhatatlan az érzés! Akkor még nem is sejtettem, hogy mi minden vár rám… 8 óra, Rajt Elindultunk! 212 km a Balaton körül. Az időjárás ideális volt. Nem volt meleg, sem hideg és a szél is csendesedett már. Igazi ideális futó idő volt. Éreztem magamban az erőt és az elszántságot. Magamhoz képest bomba formában voltam. Hamar ráálltam arra a tempóra, amit az előírt pulzusom diktált. Én úgy nevezem csak, hogy utazó sebesség. Aránylag rövid időn belül szétoszlott a társóság és hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egyedül futok már egy ideje. Folyamatosan gyönyörködtem a tájban és sokszor el is feledkeztem arról, hogy futok. Jól haladtam. Csopaknál jártam 35,2 km-nél 3 óra 16 perccel.…
Váltsuk valóra a CsodaKertet, ahol a gyermekek fejlesztése élmény lehet!A Down Egyesület – missziójának megfelelően – kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élő gyermekek fejlesztésére és oktatására, valamint az őket nevelő családok teljes körű támogatására, elsősorban a gyermekek korai életszakaszában, mivel ekkor érhetőek el a legjelentősebb eredmények. Célunk, hogy élménnyé varázsoljuk a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban korai fejlesztésben résztvevő gyermekek és családjaik számára a kötelező terápiákat és az intézményben eltöltött időt. A következő, CsodaKert nevű projektünk olyan módon teszi lehetővé a gyermekek fejlesztését, hogy a játék örömét semmi sem zavarja meg, nincsenek irányított foglalkozások, nincsenek fárasztó tornák.A CsodaKert egy olyan élmény- és fejlesztőközpont lesz, amely ötvözi a hagyományos játszóházi labirintusokat és a német Kükelhaus által kifejlesztett, szenzoros érzeteken alapuló kertet , így kiválóan kiegészíti majd a Csodavár jelenlegi, speciális, korai fejlesztésre használt eszközeit. A CsodaKert a gyermekek spontán játéktevékenységét és kíváncsiságát kihasználva, az összes érzékszerven és a mozgáson keresztül fejleszti…
«ElsőElőző123KövetkezőUtolsó»
3. oldal / 3