Utazás a SötétKapu körül, ilyen volt a 2014-es Esztergomi Félmaraton. - Petőcz Ferenc
2014. szeptember utolsó hétvégéje rendkívül gazdag tárházat kínált a futást kedvelőhonfitársainknak és az ide látogató külföldi vendégeknek. Most nem nagy budapesti esemény mozgatta a futókat, sok, kicsi verseny, hegyi futás és néhány félmaraton. Köztük volt a kecskeméti "Hírős" félmaraton és Esztergom. E rendezvények a nagy rendezvény árnyékában zajlottak idehaza, mert az igazi attrakció a magyar csapat részvétele volt a Spartathlonon. Mielőtt saját történéseimről írnék meg kell emlékezni az ott elért sikerekről. A rendezvénynek többször akadt magyar győztese, de Dr. Lubics Szilvia és Nagy Katalin sikere viszont a legfényesebb. A táv ott 246 km, a világ egyik, ha nem a legkeményebb ultrafutóversenye. Ez a táv az, amiről sosem fogok álmodni, hogy lefutom, de mindig csodálni fogom a hősöket. Az első kihívást 1983-ban rendezték. A Spartathlon egy Pheidippidész nevűathéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez a futás képezi a modern maratoni mitológia alapját. Gratulálunk.
Esztergom.Ősrégi történelmi magyar település, hányatott, méltatlan jelenkori politikai káosszal. Az idén 10. születésnapját ünneplő Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület hagyományosan szeptember végén rendezi meg az Esztergomi Félmaratont, most már egy nagyszabású rendezvény egy futóhétvége keretein belül. Az első, szombati napon tartják a Hídfutást, ahol Esztergomból a Mária Valéria hídon átfutva Párkányban van a célba érkezés. A második nap, vasárnap a félmaraton egyéni és váltó, 10,5 km egyéni és gyermekfutamok csalták a Duna partjára az embereket. A mi részünkről sajnos a szombat egyéb elfoglaltság miatt kimaradt. Az ide versenyre mind a RUNCARD, mind a Spuri aranykártya kedvezményes nevezést biztosított.
A tavalyi verseny remek hangulatában és persze egy kis pályamódosításban nagyon bíztam. Pályamódosítás lett, mert az esőzések miatt a Duna part egy részén nem lehetett futni. De nem erre gondoltam a változtatás alatt, amit sokan szerettünk volna nem változott. A rendezők szerint Esztergom legnagyobb látványossága a Bazilika- ez igaz is-, így azt nem szerették volna kihagyni az eseményből, mint érintési pontot. Így a 10,88 km hosszú körök futása során kétszer is fel kellett futni a sokak által retteget Sötétkapuhoz, ahol a Bazilika van.
Az esztergomi főtér környezete, a körítés, a szurkolók és az időjárás is csodálatos volt. A rajt után 11:00-kor utunkat vettük a felemás futófelületre, egy inkább a talaj változatossága miatt nehéz pályára. Kezdetben aszfalt, majd át a Prímás szigetre, ahol földút és aszfalt volt vegyesen, de a lehulló gesztenyék nem csak a fejeken koppantak, hanem instabillá tették a futófelületet. Ez egy közel 100 kilós embernek nem kellemes. A szigetről pedig macskakő vitt fel a Sötét kapuhoz, az első frissítő ponthoz. Hirtelen nagy emelkedő volt, tehát jól is jött. Ugyanezen az úton vissza, de a híd előtt le kellett menni a kerékpárútra és egy kicsit kifele futottunk a városból. Akadtak közben szintkülönbségek, de elviselhető volt, viszont a nap ereje kellemetlennek hatott. A fordító a világ végének tűnt. A második frissítő a kikötőnél volt visszafelé, amikor már kellően kitikkadt az ember a napon. A kerékpárút aszfaltozott volt, majd innen újból vissza Pírmás szigetre már megint egy kis macskakő, utána pedig aszfalt, föld és gesztenye. Vissza a rajthelyre és kezdeni lehetett a következő kört. Kissé fáradt voltam és nehézkes, pedig a hétközi futások már időjavítást jósoltak, végre hosszú idő után tudtam nagy távon 6: 29 -es kilométereket futni, ami tudom, nem nagy, de előrelépés az elmúlt idők után, bíztam is benne, hogy 2 óra 15 körül meg lesz. A második körben a Sötétkapu után már tudtam, hogy nem lesz időjavítás, a WIZZ Air körüli teljesítmény lett a vége, de nem érzek csalódottságot, hiszen végre elindultam a javulás útján és egyre jobban megy a sérülést követően, amelyről többet nem emlékezem meg. 4 hét alatt 3 félmaratont teljesítettünk. Most rövidebb távok jönnek, hogy később Siófokon jól menjen minden.
A szervezők a nevezési díjban egy nagyszerű technikai pólót adtak, szép érem, remek táj és a befutáskor tésztaparti, dobosok és taps várt. Azt nagyon sajnáltam, hogy a végére nem maradt a sörből, de majd jövőre jobban kell futni.
Maradt néhány futás közbeni gondolatunk a Sötétkapuról, de ez csak humor: miért nem tettek valamit a törökök? Egy könnyed robbantás és akkor nem kellene felfutni.
Az Esztergomi futóművek egy nagyszerű csapat így kívülről látszik, hogy belülről is rendben vannak. Ezt sok jel mutatja, minden rendezvényen képesek egységesen megjelenni és figyelni egymásra, szurkolni. Az egész versenyen egész Esztergom mindenkiért szurkolt. Közel 2 évet próbálkoztam Dunaújvárosban, ahol egy nagy futóközösség van, például a WIZZ Air félmaratonon 37-en voltunk a városból, hogy egy közös képet csináljunk valahol egy versenyen. Ez sosem sikerült, mint sok minden nem. Olyan, mint egy kifelé az összetartást mutató csoda, amely belülről klikkekké van alakulva. Elmenekültem onnan és furcsállva figyelem, hogy egyesek nem képesek két egymást követő újságlapon ugyanarról egyformát mondani és igyekeznek más tollával ékeskedni. Bár tudom, ez nem tartozik ide, de mivel az esztergomi csapat nagyszerű, így őket kiemelve jó példaként úgy éreztem a magam részéről mégis írni kell erről. Arról is írni kell, ha már Dunaújváros, akkor azért ott is van néhány jó barát, igazi sportember és azért csapat is alakul a maga módján, látszólag jó a társaság, akikkel sajnos jelenleg csak a virtuális világ köt össze és kicsi az esélye a közös folytatásnak.
Annyit tudunk, hogy mi jövőre is ott leszünk, de nem egy, hanem kettő napot, hogy a teljes programot megéljük. Köszönjük Esztergom!