Életem második terepfutó versenye volt ez, korábban Móron futottam, de tudtam ez más lesz. Több cél lebegett előttem. Egy részt szeptemberben kiszálltam a Wizz Airen és kellett ez a félmaraton a félmaratonmánia éremhez. Másodrészt félős volt, mert sokan tudják ez nem egy könnyű terep, mi is bejártuk már minden évben ennek a rendezvénynek a túráin és a pályát még 3,5 km-el meg is toldották, hogy meglegyen a félmaratoni pálya. Nem sejtettük, hogy a toldás is kegyetlen terep lesz.
A rajtcsomagot korábban felvettem, így azzal nem volt gond. Idejében megérkeztünk, hogy legyen parkoló is, ez is sikerült. Viszont a rajt előtt hosszú tömegben 40 percet vártam a WC-re és majdnem nem jutottunk ki az épületből, szembe forgalomban helyszíni nevezők és túrázók, mi pedig ki szerettünk volna jutni, picit lincs hangulat, feszültség és kaotika. Igen, a rendezvény kinőtte a helyszínt. Legalábbis az iskola épületét és pár dolgot majd újra kell gondolni. De azt is el kell mondani, hogy további negatívumot nem tudok leírni és gondolom a helyszíni nevezői létszám zavart be, mert többen lettünk, mint gondolták.
A rajt a csillaghegyi iskola melletti utcából történt, Péter Attila az egész rendezvényen jó formában volt, jó hangulatot csinált. Nagyon sokan voltunk, hamar elrajtoltunk és indulás felfelé, de a terep hamar szűk lett ennyi embernek és negyed órát vártunk egy-egy lépcsőnél, ez nyilván a célidőnél látszik, hiszen a terephez tervezett célidőhöz képest egy órával később értem be. Nincs akkora áteresztő képesség, mint ahányan voltunk.
A pálya egyébként változatos, hol föld, hol mészkő amely kevésbé kellemes a lábnak. Nagy emelkedőt néhol gyalog is kevésbé járható útvonal, a természet eróziója végi a munkáját. Így felfelé előfordult bőven, hogy a futó mozdulat gyaloglássá változott.
A környezet festői és még nem járt itt, el kell mennie, aki meg volt, az úgyis visszamegy. A korábbi útvonal toldása fenyvesbe vezetett és gombász énem is elbújt, csodás gombákat találtam, de futni kellett, kosár meg nem is volt nálam. A szokásos egri vár rom, itt forgatták a legendás filmet jó frissítő pont volt és látványosra sikerült ismét a bemutató.
Innen kicsit könnyebb terep, majd emelkedő és az első és negyedik ellenőrző pontunkon találtuk magunkat még 5 km, de már lefelé.
Nekem tanulságul szolgál, hogy terepre nem ártana egy terepfutó cipő. A Spar maraton után már írtam, hogy Brooks cipőm megadta magát, de most mégis abban voltam. A mészkő teljesen szétverte a lábamat olyan izomlázam lett, amilyent soha nem éreztem. Ettől független a célba érkezve az egyedi tervezés csodás érem feledtette velem a dolgokat és végre megkaptam a félmaratonmániát. Utólag is csak egy jó bulira emlékszem egy remek rendezésre, sok futóbarátra és szép környezetre a célban a zsíros kenyérre. Bennem maradt, hogy vissza fogok jönni még és még és még. A rendezvény kezdeti gondjait remélem orvosolják és biztos is vagyok benne, így jöjjön egy értékelés, amelyet mi éltünk meg. Forrás: Petőcz Ferenc
(1 rossz-10 legjobb)
Rendezés:10
Rajtcsomag:5
Póló:8
Érem: 10
Frissítés: 10
Befutócsomag: 7
Mellékhelyiségek elérhetősége: 1
Hangulat: 10