Kezdem mégis kicsi visszaemlékezéssel. 2012. július 20. elkezdtem a kezdő futó edzéstervvel az egészet. Cukorbeteg vagyok, riogatnak az inzulinnal.
Aztán kapok egy kedvezményes 7 km-es nevezést még 2012-ben a Spar maratonon. A hangulat elvisz magával, jól sikerült. Döntök, továbbra is futni fogok. A leleteim egyre jobbak, tehát ilyen haszna is van. No és persze a közösség. A futó közösségnél nincs jobb csapat. Később találkozom az egyik portálon egy félmaratoni éremmel. Nekem is kellene, mert tetszik. De 21 az már sok. De megpróbálom. Megszerzem az elsőt, majd a következőt.
Meg tudom, hogy a klasszikus táv az csak 36, 37 km volt, és azt is, hogy miért 42195 méter a maraton. Erről is írtam, nem ismétlek, hiszen unalomig írnak minden maratonon róla.
Eldöntöm, hogy 2014-ben ott leszek majd én Budapesten a maraton rajtján. Már a felkészülés is sérülésbe fullad, így maradt a 7 km és a félmaratonok. De mégis történik valami. Mert a maratoni álomból nem szeretnék engedni, egyszer meg szeretném élni. Ezért megnézzük az összes kiállítót. Ott van köztük Krakkó egy álomszép éremmel, hozzá foghatót azóta sem láttam és a mérete sem volt semmi, hiszen egy cd lemez méretű volt (az idei nekem csodaszép, a legszebb, mert ez az első, de a tavalyi jó csali volt, mert sokkal szebbre sikerült. Egy csodás póló is jár a nevezéshez és mindez csak 15 euró. Közben a zajló maraton mellett kint egy plakát üzenetként. Budapest-Krakkó oda és csak 6000 Ft. Ez már égi jel, így még aznap nevezés van. Aztán foglaltuk a szállást is, 6000 Ft/ kettő fő+reggeli/nap. A vár-negyedben a főtértől 150 méterre. A főtér a rajt/cél helyszíne is. Ettől jobb már nem lehet. Csak készülni kell. Kemény féléven vagyunk túl. Hatalmas fejlődésen mentünk keresztül. A márciust ugyan elrontottam, mert keveset futottam, de aki dolgozik, annak néha nehezen jön össze az idő.
Mindenesetre a főpróbának szánt Veresegyházán tartott félmaraton után is úgy gondoltam, hogy hozható a cél, pedig az pocsék lett. Tehát az előadásnak sikernek kell lenni. Ezzel csomagoltam, szálltam buszra és érkeztem meg Krakkóba, ahol még gyerekként 32 évvel ezelőtt jártam. Felnőtt fejjel csodálkoztam el a történelmi város szépségein, érintetlenségén. A Wawel fenségesen emelkedik a Visztula fölé és az egész meseszerű. A sörök pedig finomak, nem csak futóknak.
A tésztaparti az egyik krakkói stadionban volt. Nem vagyok stadion párti, mert a magyar foci nem érdemli meg és az országnak jelenleg szerintem nem ez a fontos, de valóban fényévekre vagyunk stadion ügyben elmaradva. A tésztaparti adagja később pótlásra szorult, így barátkoztunk a helyi ízekkel. Az egykor magyar korona alá tartozó városban mindenhol magyarokba akadni, tőlünk hangos minden. A futóversenyen a 4. legnépesebb csapat a magyar, mintegy 46 induló. Sok a turista és persze ott a jégkorong válogatott, így a zászlók is előkerülnek.
Szombat este hamar fekvés van, mégis keveset alszunk. Elvégre már nincs 12 óra a rajtig, mert vasárnap 9-kor indulás van.
7-kor kelünk, kávé, készülés, bemelegítő krém, még megpróbálunk valamennyi reggelit letolni, de nehezen megy. Aztán séta ki a főtérre. Ekkor kb. 8 óra 40 van. Magyarország feliratú a piros póló rajta az országunkat ábrázoló nemzeti színű rajz. Félreérthetetlen. Rajtam alatta kék felső, hogy utaljak arra Székesfehérváron születtem és a szívem oda húz. Majd ránk kiabálnak: "Hajrá magyarok!" Jól esik, erre több helyen is sor kerül. Hatalmas erőt ad. A lengyelek is mindenhol azt mondják: "magyar-lengyel, két jó barát" Tényleg ezt érzem.
Beállunk, néhány fotó készül, de ekkor már minden feszültség rajtunk, majd ránk köszön egy lány, hogy neki is van ilyen sapkája. (2013. Spar Budapest Maraton). Bíztatjuk egymást, visszaszámlálás és eldurran a lövés, rajt.
Az első 3 km óvatos, de 5-nél tudom, meg lesz, és jól haladok. Ahol magyar futóval találkozom, mindenhol kiabálunk egymásnak, hogy hajrá. Nem sok, az egész csak 2 kör. 2-szer 21 km. Dehogynem sok ez, mennie kell. Nem merek hajtani, mert 30-nál többet egyszerre sosem futottam. Frissítő 2,5 km-ként, rengeteg. Soha ennyi asztalt, poharat, gyümölcsöt egy helyen nem láttam. Budapesten a sokszoros pénzért tanulhatnának szolgáltatni. Zenészek, remek hangulat, öröm. 6500 futó 27 országból. Persze a kenyaiak is itt vannak. Már megint szaladnak, nyernek, de mi is megyünk előre. Magunkat akarjuk legyőzni.
Az első kör 21,1 km 2 óra 25 perc alatt. 30 kilométer 3 óra 30-nál. Ekkor butaságot csinálok, elhiszem, hogy megcsináltam a maratont. Igaz van még 2 óra 30 perc, de elkezdtem minden belesétálni. Utána alig bírok futó mozdulatot lépni. Aztán túl vagyok ezen 36 km-nél és újra futás. 39-nél a hangosbemondó a Visztula partján kiabál nekem, miközben a zenészek dobolnak. Magyar fussál, eközben fölöttem van egy gyalogos híd és megállnak, lenéznek. Hasonló pólóban, mint én, csak más célból. Ők a jégkorongra jöttek szurkolni, de felzúg a hajrá magyarok. Gyorsabb leszek. 41 km. Ráfordulás a célra, itt csak emelt fővel lehet futni. Történelmi díszletek, több ezer ember és mindenki tapsol. Meglátom a befutó kaput. Tudom megcsináltam. Beérek, nyakamba az érem, sok-sok fotó készül, majd néhány könnycsepp. Még e sorok írásakor is nehezen hiszem. Megkapom palástom egy aranyszínű fóliát, mert végig hideg volt. Nem fázom már tehát. A befutócsomagban minden van, gyümölcs, ásványvíz, proteinszelet, szendvics, izotóniás ital.
Nem volt fal, elégedetten távoztunk. Jövőre is lehet, újra jövünk, akkor több napra is, mert Krakkó megérdemli, hogy lássák, lássuk. Ez az én történetem az első maratonomról, eddig csak olvastam mások írásait, de már tudom mit jelent ez a katarzis, amiről eddig csak olvastam. Átéltük vasárnap mintegy 6300-n értünk célba.